TŰZGYÚJTÁSI TILALOM!

2014. március 22-től kezdődően tilos tüzet gyújtani a Bács-Kiskun megye területén fekvő erdőkben és fásításokon, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területeken kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is!

A hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt a megye erdőterületein és annak környezetében – különösen a parlag- és legelő területekkel határos erdőkben, valamint a fenyvesekben - fokozott tűzveszély alakult ki, ezért a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.

Bács Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézetének áprilisi lakossági nyílt napjai

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézetének áprilisi progjamát megtekinthetik az alábbi csatolatban.

2014. MÁRCIUS 24-ÉN ÜGYFÉLMENTES NAP LESZ A MUNKAÜGYI KÖZPONTBAN ÉS A JÁRÁSI MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉGEKEN

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy az informatikai hálózat karbantartása miatt 2014. március 24-én a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában, valamint a járási munkaügyi kirendeltségeken az ügyfélfogadás szünetel.

A hét többi napján az ügyfélfogadás változatlan.

Tisztelt ügyfeleink megértését kérjük!

 

 (Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

 

Tájékoztató erdőgazdálkodók részére

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának tájékoztatóját megtekinthetik az alábbi csatolatban.

Tájékoztató a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyének visszavonásáról

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. január 23-án kelt határozatában a a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte az intézmény végelszámolását.

Kecskeméti Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Kerekegyházi kirendeltségének telefonos elérhetősége

 

KÖZLEMÉNY

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kecskeméti Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Kerekegyházi kirendeltsége az eddig megszokott

 

76/546-055 és 76/546046

 

telefonszámok mellett a jövőben a

 

06-70/436-2981

 

telefonszámon is elérhető az ügyfelek számára.

 

 

 (Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

 

Vészhelyzeti Értesítési Szolgálat

Rendkívüli helyzetekben való tájékozódás új rendszere elérhető már mobil készüléken is. Az elmúlt év márciusában bekövetkezett rendkívüli hóhelyzet, valamint a 2013. júniusi árvíz hatékony megoldás kidolgozását tették szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, ugyanakkor célzott tájékoztatására.

 

Ezen cél érdekében BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel és a Microsoft Magyarország Kft-vel kifejlesztett egy mobil eszközökre optimalizált új alkalmazást a vészhelyzeti értesítési szolgáltatást ( rövid megnevezés: VÉSZ).

 

„Térségfejlesztés Foglalkoztatással 2014” című Munkáltatói Fórum

A Fórum programját valamint a jelentkezési lapot megtekinthetik a csatolatban.

A részvétel ingynes, de regisztrációhoz kötött.

Kecskeméti Járási Hivatal Lajosmizsei Okmányirodájának ügyfélfogadási és időpontfoglalási szünete

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a

Kecskeméti Járási Hivatal

Lajosmizsei Okmányirodáján

2014. január 27-én

 

Kecskeméti Okmányirodáján

 2014. január 28-án és 29-én

 

Kerekegyházi Okmányirodáján

2014. január 30-án

 

az okmányirodai géppark cseréje miatt az

ügyfélfogadás és időpontfoglalás szünetel.

 

 

Kérjük szíves megértésüket!

 

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Kecskeméti Okmányirodájának év végi nyitvatartása

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a

Kecskeméti Járási Hivatal Kecskeméti Okmányirodájában

(6000 Kecskemét, Rákóczi út 5.)

az ügyfelfogadás az év végi ünnepnapok idején az alábbiak szerint alakul:

 

2013. december 23-án 8.00-20.00 óráig,

2013. december 30-án 8.00-20.00 óráig,

2013. december 31-én 8.00-20.00 óráig

 

A Járási Hivatal okmányirodai géppark cseréje miatt

Lajosmizsén 2014. január 27-én

Kecskemét 2014. január 28-án és 29én

Kerekegyháza 2014. január 30-án

2014-2020. pályázati ciklus projektötleteinek benyújtása

A 2013. december 04. napján 17:00 órakor a Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára Dísztermében tartott Vállalkozói Fórum keretében tájékoztatást kaptak Felsőlajos és Lajosmizse települések vállalkozói a 2014-2020. tervezési időszak előkészítő munkálatairól, aktualitásairól, illetve a teendőkről.

A legfontosabb teendő mind az önkormányzat, mind pedig a vállalkozások számára, hogy az alábbi projektgyűjtő adatlapon a Megyei Önkormányzat részére a szaszani81@gmail.com e-mailcímre 2014. december 31. napjáig beküldésre kerüljenek az átgondolt projektötletek. Az adatlap kitöltése nem von maga után kötelezettséget, tehát ha mégsem kerül megvalósításra a projekt a 2014-2020-as időszakban, akkor sem lesz következménye a feltöltésnek.

IGAZGATÁSI SZÜNET

IGAZGATÁSI SZÜNET a Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatalban

 

Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének egyetértésével - a Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi munkarendjében 2013. december 23. és december 30-31. valamint 2014. január 2-3. napjaira (5 munkanapot érintően) igazgatási szünetet rendelt el.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy ezen időszak alatt a Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi irodáján és csoportján 1-1 fővel ügyeletet tartunk, ugyanakkor a Hivatalban folyamatosan működik az információs pult, ahol teljes körű tájékoztatást kaphatnak az ügyfelek a hivatali dolgozók elérhetőségéről, munkarendjéről.

Az anyakönyvi igazgatás és a pénztár ügyeleti rendszerben, szükség esetén üzemel.

Közmeghallgatás 2013. december 16.

FELSŐLAJOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. december 16-án, hétfőn

 17.00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁSSAL  EGYBEKÖTÖTT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉST TART.

Hivatalok Napja 2013. november 28.

A program megtekinthető a csatolatban.

Legeltetési tilalom elrendelése és ebzárlat kiterjesztése a rókaimmunizálás területén

KÖZLEMÉNY

 

További intézkedések a veszett rókák miatt

Legeltetési tilalom elrendelése és ebzárlat kiterjesztése a rókaimmunizálás területén

 

A JÁRÁSI FÖLDHIVATALOK ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉNEK VÁLTOZÁSÁRÓL

A járási hivatali rendszer megalakulásával összefüggésben szükségessé vált a járási hivatalok szakigazgatási szerveként működő járási földhivatalok illetékességi területének a járási hivatalok illetékességi területéhez történő igazítása. A feladat 2013. év során előre megtervezett ütemterv alapján, szakaszosan kerül végrehajtásra.

A Bács-Kiskun megyében lévő járási földhivatalok területét érintő átcsatolásokra 2013. szeptember 25-én és 26-án kerül sor.

Bács-Kiskun megyében az alábbi átcsatolások lesznek:

 

Település

Jelenleg illetékes földhivatal

Átvevő földhivatal

Megváltozik a Kecskeméti Okmányiroda telefonszáma

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Kecskemét, Rákóczi út 5. szám alatt található Okmányirodájának telefonos elérhetőségei 2013. szeptember 1-től megváltoznak.

 

Az Okmányirodát az alábbi telefonszámokon lehet elérni időpontfoglalás és egyéb információk miatt:

Vezetői engedély ügyintézés:    76/795-261

Gépjármű ügyintézés:   76/795-272

Népesség-nyilvántartás: 76/795-252

Személyi okmányok:    76/795-253, 76/795-259

 

Az Okmányiroda ügyfélfogadási rendje nem változik, hétfőtől péntekig 8-20 óráig, szombaton 8-12 óráig van lehetőség szermélyes ügyintézésre.

 

Önkormányzati Hivatal munkarend változása

MUNKAREND VÁLTOZÁS 
A  LAJOSMIZSEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI  HIVATALBAN

 

TÁJÉKOZTATJUK TISZTELT ÜGYFELEINKET, HOGY
A 28/2012. (IX.04.) NGM. RENDELET ÉRTELMÉBEN
- mely a 2013. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szól -

2013. augusztus 19-e hétfő PIHENŐNAP.
A LAJOSMIZSEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL NYITVATARTÁSA ÉS ÜGYFÉLFOGADÁSA
EZEN A NAPON SZÜNETEL.

2013. augusztus 19-e hétfő HELYETT 2013. augusztus 23-án pénteken tartunk ügyfélfogadást, a hétfői munkarend és ügyfélfogadási rend szerint.

2013. augusztus 24-e szombat 
MUNKANAP (PÉNTEKI MUNKAREND SZERINT), DE EZEN A NAPON ÜGYFÉLFOGADÁS NINCS !

Angol nyelvtanfolyam Lajosmizsén

A kecskeméti Coventry House Nyelviskola 96 órás angol nyelvtanfolyamot indít Lajosmizsén.
A tanfolyam szintje: A1 (teljesen kezdő)
Tanfolyamkezdés-és befejezés:
2013.09.10. – 2013.11.28

A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde által meghirdetett álláspályázatok

A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde pályázatot hirdet a Szent Lajos úti Tagintézményébe óvodapedagógus és a Bölcsődei Intézményegységébe kisgyermeknevelő állások  betöltésére

TÁJÉKOZTATÁS A SZIPPANTOTT SZENNYVÍZRE VONATKOZÓ DÍJCSÖKKENTÉSRŐL

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXIV. törvény 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében a természetes ingatlantulajdonos részére meghatározott fizetendő szolgáltatási egységre jutó összeg 2013. július 1-jét követő időszakban teljesített szolgáltatás vonatkozásában nem haladhatja meg a 2013. január 31-én alkalmazott összeg 90 %-át.

Fentiek alapján a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízkezelési közszolgáltatás díja Felsőlajoson 2013. július 01-től bruttó 1715 Ft/m3.

(bruttó 1905 Ft/m3 helyett).

Tájékoztató a nyári veszélyforrásokról

A tájékoztatást a csatolt dokumentumban olvashatják.