Felsőlajosi Templomért Alapítvány
Az alapítványt Csordás László hozta létre 2003 októberében azzal a céllal, hogy Felsőlajoson templom épüljön. A földterület megvásárlása és rendezése után 2009. március 29-én Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek celebrálásával letették a Szent László Római Katolikus Templom alapkövét. 2009 nyarán elkezdődtek templomunk építési munkálatai, melyek gyors ütemben haladtak. Egy év elteltével 2010. június 27-én felszentelték a templom épületét.
Az alapítvány további célja a templom környezetének kialakítása és fenntartása.
Alapítvány kuratóriumának tagjai: Csorba Istvánné elnök, Nagy Lászlóné, Juhász Gyula, Terenyi Zoltánné, Majoros István
Az alapítvány számlaszáma: 65500130-30038573-54000013
Az alapítvány adószáma: 18365603-1-03
Az alapítvány címe: 6055 Felsőlajos, Iskola út 12.